2018. május 16., szerda

Hellsing - The Dark City 6. rész: Új élet kezdete Írta: *Kyra* (+12)



Még az este folyamán a fejvadászok összegyűltek és csapatokat alkottak.
Alister fejvadászai nem volt idegen számukra: ott volt a három grácia és a fejvadász találkozón látott Fekete özvegyek. Illetve két fickó, akik nőknek adják ki magukat. Elektra legnagyobb örömére Shadow is jelen volt.



A fejvadászok párokban útnak indultak. Kato ahogy haladt énekelt:
- „Ez itt a gettó, ez itt a gettó. Megyünk a zombikhoz. Ez itt a gettó…”
Cat nem tudta szónélkül hagyni:
- Nem akarom elrontani a jó kedved, de nem lehetne halkabban? Ez a város tele van zombikkal…
- De, persze, már meg is untam a nótát. Túl kevés hozzá a szöveg.



Wanda ment elől, mögötte pedig Véreb halad. Nem sokkal arra lett figyelmes, hogy egyedül maradt:
- Hova tűnt, így hirtelen?



Ahogy csendesen osont végig a sötét utcán, ijesztő hangokat hallott. Maga mögé tekintve, kettő zombit látott csoszogva, akik közeledtek felé. Elektra nem cicózott, előrántotta fegyverét és lepuffantotta őket.



A stukker dörrenésekre, minden fejvadász felfigyelt.

- Akkor nem sokára nálunk is kapás lesz.- Vigyorgott Kato. Azonban már ő se találta maga mellett a társá



Kato egyedül ment tovább, szerencséjére belebotlott Elektrába:
- Te voltál, aki az imént lőtt?
- Igen, én. Cat merre van?
A vámpír sóhajtott egyet és így felelt:
- Eltűnt.. ahogy elnézem, téged is ejtettek.

***



Visszatérve Angela nővérhez, kiderült, Cat talált egy élő gyermeket. Ezért hagyta magára a társát. Elektrát miért hagyta Véreb faképnél, azt rejtély fedi. Mindenesetre a tisztogatással sikerrel jártak, jó ötlet volt a fejvadász csapatokat összeterelni egy "hétvégi kiruccanásra". Angela nővér büszke volt fejvadászaira.



Elektra a megbeszélés után a folyosón találkozott Vérebbel:
- Nem volt szép tőled, amit tettél.
- Amit te tettél az pedig őrültség volt…
A dámpírnő nem értett egyet:
- Kétlem, hogy hibáztam volna.
- Hangtompítód nincs véletlenül? A dörrenésekre felfigyeltek… Nem kis számban támadtak minket. Ilyen hibába csak is egy amatőr esik.
Elektra megvédte volna magát, de tudta a vámpírnak igaza van:
- Sajnálom…
Véreb nem mondott többet. Ott hagyta s továbbállt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése