2018. május 25., péntek

Fairy Tale - 2. rész: Tündérvilág Írta: T&M


A lányok a hideg kövön aludtak, amikor egy ismerős hang szólt hozzájuk:
- Jó reggelt hölgyeim! Ideje felkellni! - tárta ki a börtön ajtaját – De ha itt jobban érzik magukat, akkor felőlem maradhatnak!
- Nincs nálad egy zsepi? Azt hiszem felfáztam...
- Szerintem, én is – tüsszentett egyet Azura.


A tegnapról ismert soványabb tündén ma valamivel több ruha volt. Arra lettek figylemesek, hogy a lábával türelmetlenül dobogott:
- Csipkedjétek magatokat! Fontos dolgunk van!
- Szabad tudni, hogy micsoda? - Érdeklődött Azura.
- Kéla látni óhajt benneteket. Tudni szeretné hogyan keveredtetek a mi világunkba.
- Ez egy tündérvilág, igaz? - Hajolt közelebb a hosszúfülühöz Seila.
- Talált... - Bólintott közömbösen a tünde férfi. A lányok lassan, komótosan kiballagtak s követték a tündét.

***


Kint a szabadban, végre újra napsugár érte az arcukat. A kedvük is jobb lett. A korábban említett Kéla már nagyon várta, hogy együtt láthassa őket. A lányok viselkedéséből erre következtetett:
- Ismeritek egymást?
- Igen... - mukkant meg Azura. A tündenő közelebb lépett hozzájuk és közölte velük a tényeket:
- Tudom, hogy nem véletlenül vagytok itt. Ide csak a tündék képesek jönni. Ember nem.
Azura és Seila összenéztek. Kettejük közül, Seila volt a bátrabb:
- Ezzel arra utalsz, hogy tündérek vagyunk?
- Nem utalok. Tudom, hogy azok vagytok!
- Bizonyítsd be!


Azura kikerekett szemekkel nézett a barátnőjére:
- Így nem csodálom, hogy a börtönben végezted...
Kéla nyugodt maradt. Tudta mi ilyenkor a teendő:
- Van egy fa. Menjetek el ahhoz és érintsétek meg. Bármi történjék, gyertek vissza hozzám és meglátjuk mi legyen a továbbiakban.
- De mi nem vagyunk idevalósiak... - kapott észbe Azura és remélte, valaki segíteni fog nekik - Azt se tudjuk hova kell mennünk...
Kéla felhúzta az orrát:
- Tényleg... Várjatok idekint, küldök valakit!


A két lány magára maradt azzal a tünde férfival, aki idáig elkísérte őket. A lányok nem voltak képsesek egy helyben ácsorogni. Nyomban elindultak körbenézni. A kísérőjüknek ez nem volt az ínyére:
- Hé! Hova mentek?
Seila nyomban megfordult és közelebb lépett hozzá:
- Válaszolok, ha megmondod a neved!
- Eszemben sincs barátkozni veletek!


- Én szívesen megismerném a hölgyeket! - Csatlakozott hozzájuk egy jóképű, szőke tünde férfi – Szervusztok, engem Dentonnak hívnak. Ő pedig Arion, a testvérem.
- Szia! Már azt hittem nincs neve! - nevetett Seila. Azura pedig mellette kuncogott.
- Ezt most miért? - Kapta fel a vizet Arion. A bátyja elcsitította s folytatta a vendégekkel a csevegést:
- Hogy hívnak benneteket virágszálaim?
- Én Seila Wilmer vagyok. Örvendek! - kezdte a bemutatkozást a beszédesebb lány. Azura szerényen követte a példáját:
- Én pedig Azura...
A szőke tünde férfi kezet csókolt a hölgyeknek:
- Szép nevetek van. Körbe szeretnétek nézni? Szívesen elkísérlek benneteket.
- Köszönjük, élünk a lehetőséggel! - lelkesedtek a lányok. A fiatalabb tünde tétlenül bambult utánuk.


Denton ment elől, mögötte pedig a lányok haladtak.
- Biztos, hogy ne maradjunk egy kicsit? - kérdezte suttogva Seila.
- Helyesek az itteni pasik, mi?
- De még mennyire!
- Pszt, kallkabban...
Denton minden szót hallott. Egyáltalán nem esett zavarba a témától. Örült, hogy hölgyek jól érzik magukat a társaságában.


Sajnos, nem sokáig élvezhette. Egy tündenő elállta az útjúkat és megállította őket:
- Sajnálom Denton, hogy megzavarlak... De Kéla engem küldött.
A tünde férfi a lányok felé fordult s illedelmesen elbúcsúzott tőlük:
- Örültem, hogy megismerhettelek benneteket. Remélem, hamarosan újra élvezhetem a társaságotokat.
- De kár... - vágott csalódott arcot Azura. A tündenő nem csak szép volt, de barátságos is:
- Engem Perlának hívnak. Örvendek a találkozásnak! Kéla engem kért meg, hogy foglalkozzak veletek.
A lányok neki is bemutatkoztak, majd követték.


Perla elvezettő őket egy szobáig, ott magukrahagyta őket. A lányok ez idő alatt rendbe szedték magukat és átöltöznek. Utána eljött az ideje annak, hogy elmenjenek ahhoz a bizonyos fához.

Perla csak egy darabig kísérte el őket:
- Itt elválnak az útjaink. Nekem most egy fontos találkozóm van. Ti csak menjetek tovább, egyenesen be az erdőbe. Ott lesz a tündérek fája.
- Meg kell érintenünk? - Kérdezte Azura.
- Igen, mindenképpen.
- Ez mire jó? Hálás vagyok amiért nem azt kaptuk feladnak: hogy úgy simogassuk, mint egy macskát! - Vágott közbe Seila, akinek ez az egész nagyon abszurd volt.


Perla elmondta nekik miért van erre szükség:
- Az a fa nagyon fontos nekünk. Teljesíti a kívánságainkat és feloldja a varázslatokat. A ti esetetekben: az embernek álcázott tündéket visszavarázsolja.
- Mi, mint embernek álcázott tündérek? Nevetséges... Én biztos nem vagyok tündér... - grimaszolt Seila.
- Figyelj, elmegyünk és megsimogatjuk. Jó móka lesz! - Biztatta a barátnője.
- Amint végeztetek, gyertek ide vissza. Rendben?
- Rendben... - bólíntották.


Elindultak az erdőbe. Perceken át egy szót se szóltak egymáshoz. Míg egyszer csak Seila megmukkant:
- Szerinted mi fog történni? Te elhiszed ez a hülyeséget?
- Egy próbát megér. Ha átváltozunk, akkor a szüleinknek lesz mit megmagyarázniuk nekünk...
- Remélem, erre nem kerül sor. Nagyon kínos lenne...
- Szerintem is...

Megérkeztek egy magas, terebélyes fához. Körbejárták és arra következtettek, hogy biztos az lesz amit keresnek. Sok gomba nőtt ki az törzsén és a levelei is különböztek a többi fától.
- Nos, akkor ki lesz az első? - Kérdezte bátortalanul Azura.


Seila nem időzött tovább. Már majdnem megérintette, amikor felcsendült egy ismerős férfi hang:
- A helyetekben nem tenném!
A lányok meglepődve látták, hogy a sötét tünde az:
- Hát te mit keresel itt? - pislogott rá Seila.
- Valahogy sejtettem, hogy a nagyságos kisasszony ide fog benneteket küldeni... olyan akár egy nyitott könyv.
- Megmagyaráznád?


A sötét tünde felegyenesedett és végre elárulta a nevét:
- Én Belizár vagyok.
- Én Seila vagyok ő pedig a barátnőm, Azura.
Belizár odaballagott hozzájuk és megsimogatta Seila arcát:
- Örülök, hogy újra látlak benneketek. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor ne érjetek hozzá... - majd elismerően hozzátette - becsülöm a bátorságotokat.
A lányok egy pillanatra összenéztek. Belizár már az első pillanat óta kedves volt hozzájuk. Úgy érezték, benne megbízhatnak.


Belizár így folytatta:
- Ha átváltoztok, akkor nem fognak hazaengedni benneteket.
- Szerinted mi tündék vagyunk? - Kérdezte remegő hangon Azura. Seila is kezdett elbátortalanodni. Belizár megtartotta magának az elképzelését. Igyekezett úgy fogalmazni, hogy a lányokban ne keltsen félelmet:
- Lehet, itt minden szép és érdekes. Azonban olyan dolgok történnek, melyekből bölcsebb lenne kimaradni. Az tanácsolom, járjatok nyitott szemmel és keressétek meg a haza vezető utat. Ne maradjatok ebben a világban sokáig.
- Találkozunk még? - Reménykedett Seila.
- Nyugi, szemmel tartalak benneteket. Ha segítségre lesz szükségetek, számíthattok rám. - Vetett feléjük egy kedves mosolyt búcsúzóul s eltűnt az erdő sűrűjében.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése