***
A kismama gondolata valahol egészen máshol jár. A szíve majd széthasadt, szemei pedig ontanák a könnyeket. Több időbe telt a megszokottnál, de már biztosra tudta miről szeretne ezen a napon mesélni. Egy olyan történetet választott, mely a szívének legmélyebb kamrájában őrzött. Valamit ami régen történt és elfelejteni nem akart:
– El se hiszem, hogy még nem meséltem el neked életem eddigi legszebb pillanatait... Egy nap majd te is megtudod, milyen szerelmesnek lenni. Ragaszkodni a másikhoz. Nagyon régen volt már amikor először megpillantottuk egymást. Pont ezen a helyen...
Egymásra tekintettünk. Egyikünk se szólt a másikhoz. Olyan volt, mintha olvastuk volna egymás gondolatait. Az első mondata kiábrándító volt:
– Egy szarvas nyomait követtem eddig, de csak kegyedre találtam. Nem láttad erre felé?
Ráztam a fejem, nem tudtam szóban mit hozzáfűzni. Az idegen tünde férfi nem tágított:
– Hogy hívnak tündérkém?
– Alénának.
– Én Nétusz vagyok. Örvendek a találkozásnak.
– Én is örvendek. – Hajoltam meg a láncinges előtt. Visszaültem a virágok közé, s megigazgattam a koszorúm.
– Kérlek ne vedd le... Szerintem illik hozzád.
– Még sose jártam erre. De persze megeshet, hogy igen. Csak sietős dolgom akadt.
– Például egy szarvas?
– Nem... Sokat vagyok távol. Talán túl sokat ez a fránya háború miatt... Amikor ide visszatérek, szinte ismeretlen helyként fogad.
– Meg szeretnéd ismerni?
– Csak akkor, ha körbevezetsz. – Egyenesedett fel lelkesen és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
Mi tündék akár több száz évig is élünk. Ha egy tünde férfinak komoly szándékai vannak, akkor a hagyományaink szerint: évig kell udvarolnia. Az esküvőt és a nászt nálunk nem szokás elsietni. Nétusz éven át fogta a kezem...
Édesapád és én szinte elválaszthatatlanok voltunk. Sétáltunk, lustán heverésztünk a virágzó szirmok között. Akkor láttam őt utoljára, amikor már biztos voltam benne, hogy szülők leszünk. Én boldog voltam, ő is... bár valamiért nem tudta kimutatni felém...
– Újra kitört a háború... Lehet, évek múlva térek csak vissza. Az is megtörténhet, hogy so...
Fejezte be volna a mondatott, de az ujjaim lágy érintésével elcsitítottam:
– Haza várunk.
Mindketten tudtuk, hogy mindkét lehetőség fennáll. Bármi történjék, a te egészséged és a jövőd a legfontosabb. Édesapád is nagyon szeret téged. Sajnálom, amiért a jövőben nélkülöznünk kell. Gondolj rá úgy, mint egy hősre. Ki azért ment el, hogy megvédjen minket. Ne aggódj. Én mindig mesélni fogok róla. Egészen addig amíg melletted leszek. Mert ő az én emlékeimben örökké élni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése