2017. április 21., péntek

Curse of the Kiss 3. rész: Ellentétek és a bimbózó szerelemek Írta: *Kyra*


Egy esztendő elteltével, Palmer évfolyamához egy új diák csatlakozott.
Xaverius ez idő előtt külön órákat vett, mivel erejét nehezen tudta irányítani. Ernestus szívesen látta a bandájában, azonban Xavierus inkább magának való volt. Páratlan varázstehetségével hamar kiemelkedett. A különc Lisanderrel eleinte csak néha-néha állt szóba. Rövidesen össze is barátkoztak. Idővel már Ernestus és a barátja, Remus is csatlakozott e körhöz.


Palmer, Victor és Samuel nem barátkoztak velük. Köszönni is csak ritkán, leginkább akkor, amikor egy tanár vagy éppen egy barátnő jelölt is jelen volt. Kizárólag azért, hogy jó benyomást keltsenek náluk. Ha tehették, Ernesztus csapatát bölcsen elkerülték. 


Néhány hónap elteltével Joannes Palmer az iskolaudvaron találkozott Lisander barátnőjével, Stellával. Meglepődött amikor a lány spontán a barátja furcsa társaságáról panaszkodott neki:
Xavierus olyan fura, nem értem Lisander miért barátkozik vele. Ő is pont olyan rejtélyes lett, mint ő. Hiába kérdezem meg mit csinálnak amikor együtt vannak, nem válaszol. Attól tartok olyasmit, ami az iskola szabályaiba ütközik.
Palmer próbált megértő lenni a lánnyal, reménykedve, hátha a bizalmába fogadja őt. Élvezte minden percét amit Stellával tölthetett.


Xavierusnak a tudomására jutott. Nem nézte jó szemmel, hogy Palmer és Stella találkozgatnak. Palmer egyszer csak vele találta szembe magát:
Mit akarsz?
A kérdés az, hogy te mit akarsz Stellától?
Nem tartozik rád.
Jóban vagyok Lisanderrel, az ő dolgai rám is tartoznak. Hagyd békén a barátnőjét.
Miért bánt, ha beszél velem?
Úgy érzem, rosszban sántikálsz.
Ahogy te is... – Morogta.
Rövidesen ellenséges tekintettel, más-más irányba távoztak.


Lisander bízott a barátnőjében. Úgy érzete, Palmer csak barátkozik szándékozik vele. Esze ágában se volt azt feltételezni, hogy ki akar kezdeni a lánnyal. Ahogy abba se, valamilyen oknál fogva a barátja ellen akarja hangolni.

Xaverus gyanúja, sajnos beigazodott. Stella szakított a barátjával. Néhány héttel később, már Palmer barátnője lett. Lisander ennek hatására összetört. Olykor kihagyott néhány órát, és egy ideig még a barátait is kerülte.


Azonban Lisandert még más meglepetések is érték: Palmer és a cinkosai olykor a nyakára jártak. Megesett, hogy nyilvánosan is megalázták. Lisander nem akart szólni a barátainak. Egyedül Stella volt az, akivel megosztotta a történteket.


A lány nem hitt neki. Azt feltételezte, csak azért mond neki ilyeneket, hogy visszaszerezze. Stella ezután már nem állt többet szóba vele. A fiúnak be kellett látnia, a barátain kívül az iskolában nincs senki akire számíthat.


Xaverius ezen a napon is Galateával tanult. A tanárnőt hallgatva, a fiú minden egyes szót mélyen elraktározott magában.
A következő lecke: a csókmágia. Régen sokan alkalmazták.
A két ifjú mosolyogva tekintett egymásra. A tanárnő pedig felnevetett:
Azért nem kell zavarba jönniük. Folytatom: Sok varázslatot lehet elsajátítani egyetlen csókkal. Például, itt van a felejtés csókja, a rabszolgaság csókja. No, meg hadd említsek meg egy ritka és szinte már felejtésbe merült varázslatot: A varázserő, hatalom elnyerő csókot. A boszorkánymestereknek nagyon régen, főként a középkorban és a tizenhetedik században volt a legkedveltebb varázslatuk. Egy csók ártalmatlannak tűnhet, de el kell ismerni, ez a legveszedelmesebb varázslatok egyike.


Rövidesen eljött a diákok életében az a pillanat, amikor el kell dönteniük hova tovább. Ki miként akar elhelyezkedni a varázsló társadalomban.
Az udvaron Xaverius köre gyülekezett:
Lisander, te mit választasz?
Szerintem tanár leszek.


Normális vagy? Az a legabnormálisabb foglalkozás, ami létezik. Tiszta elmebeteg leszel tőle.
Ha elég elszánt vagyok és kitartó, akkor nem. A diákokra ráfér a szigorú nevelés. Úgy érzem, a jelenlegi tanárok nem szakítanak rájuk elég figyelmet.
Mire célzol ezzel? – Háborodott fel Ernestus.
Nem érdekes…


Ernestus?
Érdekel a bűnügy. A gyilkossági rejtélyek megoldása.
Az izgalmas és felettébb félelmetes. – Ismerete el Xaverius.
Xaverius, veled mi a helyzet?
Még nem döntöttem el. Egy valamiben biztos vagyok, meg akarom kérni a barátnőm kezét.
Az komoly, és mikor mutatod be őt nekünk?
Azért hogy elcsavarjátok a fejét?
De vicces vagy mondhatom... De most komolyan!
Az esküvőnkön.
Ez kedves... De a hölgyet valamiből el is kellene tartani, a porontyaitokkal együtt.
Úgy tervezem, belekóstolok pár dologba, és úgy döntöm el.
Logikus.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése