Light and Darkness - 01

Rejtélyes módon, hirtelen elterjedt a sötétség.

Népek tűntek el egyik napról a másikra.

Az a hír járta, a sötétség kebelezte be őket.

Az emberek az istenekhez fohászkodtak, akik a hegyekben éltek.

Amint a sötétség odáig is elért, a népek elkeseredtek.

Közös erővel szálltak szembe a sötétséggel: emberek, tündék és minden más faj.

Végül győzelmet arattak...

A várbörtönből, egy nőt szabadítottak ki. A nő nem volt se tünde, se pedig ember. Fogalmuk se volt róla ki ő, és hogyan esett foglyul. Csupán sejteni tudták, mi történhetett vele a fogsága ideje alatt.

Két tünde király is elesett a nagy háborúban. Fiaik tanácskoztak, mit tegyenek az ismeretlen nővel.

Amint magához tért, az egyik ifjú trónörökösre támadt, aki ki merte ejteni a már halott fogvatartója nevét. Idegen nyelven beszélt hozzá, szemeiből pedig áradt a gyűlölet és a bosszúvágy.

Amikor feltekintett, elé tárult az a hely, ahol egykor született, élt népével boldogan, amíg a sötétség el nem borította. A nő attól pillanattól kezdve, nem beszélt többet. A fájdalom némította el.

A két herceg: Haldor és Selrond, még az éj leple alatt megvitatták a nő sorsát. Csupán sejteni tudták melyik néphez tartozhatott. Úgy gondolták, az emberek tönkretennék, kihasználnák. A törpék kapzsiságából következtetve, idővel úgyis eladnák az embereknek. Tehát, a nő a tündéknél marad. Haldor magával viszi, s gondoskodik róla. 

A nő száz évig nem beszélt. Haldor király lánya, Eyrin szépen cseperedett. A kislány folyton az apját faggatta a titokzatos vendégről:

– Apa, a kisasszony miért nem beszél?

– A bánata érthető, népéből már csak ő maradt. E föld számára idegen, még nem találta meg benne a helyét.

– Beszélhetek vele?

– Megpróbálhatod, de ne vidd túlzásba. 

A kis tünde hercegnő, attól a naptól fogva folyton a nő nyomában járt. Időnként megállt mellette és mesélt neki. Haldor messzebb figyelte a fejleményeket.

A kislány egy nap bemutatkozott neki:

– Az én nevem Eyrin. Téged hogy hívnak?

A vendég, annyi idő elteltével, még mindig nem beszélte a nyelvüket. Nem értette mit mondanak neki, ahogy azt se, épp mit akarnak tőle. Csupán következtetni tudott:

– Imayra.

– Szép neved van – ismerte el a kis hercegnő. Imayra sok idő után, végre elmosolyodott. Ha beszélni nem is beszélt, de a kis tünde hercegnőt mindig meghallgatta. Hardornak tetszett a fejlemény. Büszke volt a lányára. 

Az elkövetkezendő évek során, Imayra elsajátította a tündék nyelvét. Eyrin pedig a barátja lett.

Sokat kószáltak az erdőben. Egy nap meglátogatták az Avar tündéket is.

– Ez itt Liara erdeje. Ő is egy tünde hercegnő, mint én – mesélte Eyrin. Az erdőben felbukkant itt-ott néhány avar ruhába bújt tünde.

– Ők nem beszélnek? – kérdezte Imayra.

– Olyanok, mint te. Nem viszik túlzásba.

Imayra nevetett:

– Rokonszenvesek. 

Amint visszatértek, Haldor király egy kalandozót mutatott be nekik:

– Ő itt egy jó barátom, Rendolf. Messziről érkezett hozzánk.

Imayra felismerte őt régről.

Haldor és a varázsló még maradtak egy darabig, s tovább beszélgettek:

– Ismerem Imayrát. Már féltem, ő is odaveszett.

– Bizonyára felismert.

– Bizonyára.

– Mit tudsz róla?

– Régi história… – állt fel a varázsló.

Majd visszaemlékezett egy jelentős eseményre:

– Imayra népe nőkből állt. Férjet csakis a varázslók közül választottak maguknak. A királynő Zangulusszal akarta összeházasítani. A lány pedig ellenkezett. Zangulus sötét erőket vetett be, s ez vezetett idáig.

Haldor a varázslót hallgatva ráeszmélt, miért gyűlöli úgy a vendége a rossz útra tért varázslót. Még a halála után is.

Mielőtt még nyugovóra tértek volna, a varázsló hozzáfűzte:

– Imayra fegyver lehet számunkra a jövőben. Figyelmeztetlek, Zangulus szolgái visszatértek a hegyekbe s ott gyülekeznek. Kósza hírek keringenek újabb támadásokról.

Haldor tudomásul vette a bölcs barátja szavait.

Light and Darkness - 02